Reklamálok, avagy élek Magyarországon

Már két napja van BKV sztrájk szeretett fővárosunkban. Mindkét nap úgy döntöttem, hogy az autómban jelentkező utas hiányt leküzdendő buszként fogok közlekedni a munkahelyem felé. (Egy olyan vonalon közlekedem, ahol elvileg alvállalkozó üzemelteti a járatokat, tehát elméletben járnak a buszok, viszont ezeket a buszokat csoportosították át a 173-as busz vonalára. Tehát gyakorlatilag nagyon ritkán járnak)

1. nap (7 utas)
Első megállóban van kb. nyolc ember. Beállok, ablak le. A közelben lévők egy lépéssel hátrébb lépnek. Idáig még akár én is kérhetnék valami segítséget, mondjuk eltévedtem, de a megállóban állók nem kívánnak segíteni. Elkezdek feléjük beszélni, hogy buszként közlekedek, de mindenki, aki hallott, elkezdte forgatni a fejét, nézni bambán elfelé. Néha rám néznek, ekkor kérdőn nézek rájuk, hogy nem jönnek? Csak húzogatják a vállukat, de nem jönnek. Végre megtörik a jég, és egy fiatal srác hátulról jelentkezik. Be is ül előre, már be is csapja az ajtót, de a nép csak ez után kezd felbátorodni, egy fiatal hölgy is vállalkozik, majd egy fiatal pár is.

Akciós újsággal most ősszel sikerült az OBI-nak ismét becsalni az áruházukba. No nem az árakkal, hanem azzal, hogy nem írták ki, hogy milyen növények vannak akcióban. Én meg mostanában egyre inkább bővítem ismereteimet a szabadba ültethető növények terén, elsősorban a talajtakaró növények után érdeklődöm. És pont ilyen növények vannak akcióban. (Lassan készek a nagyobb munkálatok a telken, így már a virágok és egyéb növények helyét kell megálmodnunk. Persze a „lassan”-on van a hangsúly. Egy kb. 400m2-et még kő mentesíteni kell, és befüvesíteni stb. De most ősszel már virágokat is ültetünk.)

A közlekedési morálról egy másik bejegyzést akartam írni, de olyan hosszúra sikerült, hogy lehet, hogy soha nem készül el. :)
De lett helyette ez. Ma a feleségemért bementem biciklivel a városba, a Lánchídnál beszéltük meg a találkát. De milyen a férjek sorsa? Egy órát dekkolhattam ott, de sebaj, elfoglaltam magam, és tanulmányozni kezdtem a rend éber őreit. Kettőt sodort elém a szél, akik azt a feladatot kapták, hogy egy, a Roosevelt téren az MTA székház parkolójából a Lánchídra felhajtó buszsávba vezető kb. huszonöt méteres utcán foganatosítsák a behajtani tilos táblát. Nemes feladat egy rendőrnek, pláne kettőnek, hogy a vizuális táblára akusztikusan is felhívja a figyelmet.
Kicsit megdöbbentem a látottakon.

Ma reggel (06.09) a munkahelyem felé gyalogolva egy BKV egyenruhában lévő ember jött ki elém egy kisboltból. Arra lettem figyelmes, hogy a csokoládéjának csomagolását több részletben dobálja be a bokorba, majd miután a bokorsor elfogyott, a betonra. Az úriembert utolérve, megkérdeztem tőle, hogy ott szemetest látott-e vagy szándékosan dobta el a szemetét. :) Emberünk szemetest látott. Megkértem, hogy akkor próbálja meg újból beledobni, mert mellément, de emberünk hajthatatlan volt. Felhívtam figyelmét, hogy munkáltatójának is megpróbálom majd felhívni a figyelmét arra, hogy BKV-s jelmezben a cég imázsát rombolja. Emberünket ezzel sem győztem meg, hogy fel kéne venni a szemetet. Közben haladtunk tovább, már elég távol voltunk a szeméttől, és az értelmes érvek se hatották meg, esélyt se láttam arra, hogy felszedje a szemetet. Utolsó nekifutásra még próbáltam a lelkére hatni, és megkérdeztem tőle, hogy ennyire bunkó-e, hogy szándékosan szemetel. Emberünk helyeslően nézett :) , majd kilátásba helyezett egy személyiségi jogi pert ellenem.

Ezek után előkaptam a fényképezőgépem és lefotóztam...

Rendszeresen szoktam látogatni az akciós osztályt. Általánosságban igaz, hogy az akciós osztályon vagy hulladék minőségű cucc van akcióban, vagy a kirakott termékek nincsenek is akcióban, csak úgy csinálnak mintha...

Üdítő kivétel, ha egy-egy jó minőségű termék véletlenül akciós áron van. Én ezekre utazom. És ha már megtaláltam, akkor nem engedem. Egy OBI áruházba behaladván is az akciós osztályon kezdtem. És az a csoda adatott meg, hogy egy Bosch termék is volt akcióban – a korábban kiállított példányokat így akarták eladni. Egy baj volt, a feltüntetett ár szerintem magas volt ahhoz képest, hogy a szemét halom felett lévő plakáton -30% volt hirdetve. És kisbetűkkel az, hogy „a feltüntetett árak már az akciós árak”. Nosza hívom a pincért, nézzen már utána hogy ez mennyibe kerül. Mindenféle reklamáció nélkül kiderült, hogy ha odaviszem hozzájuk akkor ragasztanak egy akciós cetlit (+vonalkódot), és úgy tudom a pénztárnál az akciós árat érvényesíteni. Az akciós ár ilyen pofátlan eltitkolásán azonban gyorsan szemet hunytam.

Találtam ugyanis mást. Miközben a számítógépből kereste ki, hogy mennyi legyen a végleges ár, kiderült, hogy van ugyanebből a típusból még egy darab. A képet gyorsan összeraktam: két példány nem szokott kiállítva lenni. A kezembe lévő példányon látszik, hogy ez volt a kiállított. Ergo, van egy vadi új példány is valahol, amit saját maguknak tartogatnak. És ezt a példányt a pult alatt észre is vettem. Ráadásul kofferes verzió, bontatlanul.

Eddigi legsikeresebb bejegyzésem a Tescos bejegyzés volt. Mivel Google az én barátom is, ezért nagyon sok embert juttatott ahhoz az élményhez, hogy elolvashatta a bejegyzésem. A legalapvetőbb keresésekre is a Google hozzám küldte a kedves olvasót. Csak néhány példa:

Egy gyakorlott égővásárlónak azért feltűnik még ezek mellet, hogy egy egyszerű szimpla izzó van az energiatakarékos dobozban. A polcon lévő mind a három doboz ugyanígy átvágás, összesen egyben találtunk Tunsgram égőt, de az se volt energiatakarékos.

A karácsony-újév ünnepkörben elmaradt a blog folytatása. Most ez következik. A következő panaszomnak most lett vége.

Történ ugyanis, hogy november utolsó vasárnapján benn jártam egy Elecro World-ben. Semmit nem akartam venni, csak a fényképezőgép kínálatot szerettem volna megnézni. Találtam egy olyan márkát, ami korábban nem került be a látóterembe. Ára olcsóbb volt, mint a konkurens márkák ránézésre hasonló kategóriás gépei. Gyorsan le is fotóztam a mobilommal, ne kelljen megjegyeznem a típusszámot, és az árat. Így otthon utána tudok nézni, mit tud a masina a konkurensekhez képest.

Másnap megkaptuk az aznaptól érvényes akciós újságját az Elecro World-nek. Persze a fényképező részlegen nyitottam ki, és érdekes akcióra leltem:

Igen, nem csalás nem ámítás az akciós áron ugyanaz a fényképező 10 000 forinttal többe kerül, mint egy nappal korábban akció nélkül! Hogyan lehet az, hogy akcióval drágább, mint akció nélkül? Számomra becsületes módon elképzelhetetlen. Itt bizony a fogyasztó megtévesztésének minősített esete forog fenn…

Mivel saját magam nem tudtam megválaszolni, hogy lehet ezt becsületes módon megtenni, így az áruházhoz fordultam. Levelemhez jól jött a fotó, amit készítettem az áruházban, mert fotó nélkül tuti letagadják, hogy ezt ennyiért árulták. De nem tagadták le! Ugyanis hiába vártam epekedve a válaszukat, nem válaszoltak. Jobban mondva két levelet is kaptam tőlük, egyikben közlik, hogy kivizsgálják, másikban azt, hogy az illetékesnek továbbítják levelem.

Érdemi választ azóta se kaptam. Bánatomban írtam egy levelet a Gazdasági Versenyhivatalnak, mert ugyan jogász nem vagyok, de a fogyasztó átverése triviálisnak látszik ebben az esetben. Hisz hogy állíthatom én azt egy újságban, hogy ezt jó áron kapja meg tőlem, ha drágábban árulom, mint korábban?

A versenyhivatal ült rajta jó sokat, és meghozta bölcs döntését:
„Az Fttv. 6. § (1) bekezdése alapján megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt – figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére – olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy arra alkalmas, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: c) az áru ára illetve díja, az ár illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte.” (kiemelés tőlem)
„Az Electro World Reklámújságjának hátoldalán olvasható szöveg szerint a kiadvány hirdetési újságnak minősül, melynek értelmében a benne szereplő termékek nem akciós termékek, hanem az áruházlánc termékpalettájának bizonyos részét hivatottak népszerűsíteni.”
„A GVH – a fentiekre alapozottan – nem valószínűsíti az Fttv. 6. §-ában foglalt megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértését”

Ez szép, és hiba volt nem észrevennem, hogy tényleg ott van a hátulján. Ámde! Az Electro World weboldalán biz az akciós újság felirat szerepel. Több helyen is, holott ez csak reklámújság. Én, mint fogyasztó, a nagybetűs akciós felirat láttán azt hihetem, hogy akciós újsággal van dolgom. De nem, az apró betűk nagyobb súlyt nyomnak a latban.

Tehát vajon, ha a weboldalon nézem meg a reklámújságot, akkor az akciós újság, vagy reklámújság? Akkor most át vagyok verve vagy sem?

Nézőpontom szerint át vagyok verve, mindenképpen. Hiszen a jogalkotónak nem hiszem hogy az volt a szándéka, hogy akciós újsággal ne lehessen aljas módon vásárlásra serkenteni, de reklám újsággal nyugodtan! És furcsa az is, hogy ezt a kiskaput az Electro World se tudja konzekvensen használni. Mindig kibújik a szög a zsákból.

Valószínű azonban, hogy nem véletlen van ott a kisbetűs rész az újság végén. Ezek szerint ez egy dedikált kiskapu. Amit az ügyintézőm, dr. BV is tudomásul vett.

Az már más kérdés, hogy az említett jogszabály nem az akciós újságra van kihegyezve, hanem általánosságban beszél a fogyasztó megtévesztéséről. Továbbá értem én, hogy létjogosultsága van azon reklámoknak is, amik nem akciósak, csak a készletre hivatottak felkelteni a figyelmet. Érzem azt is, hogy a kettő között nem éles a határvonal, de az eladónak lenne érdeke, hogy ezt egyértelműsítse, és ne kerüljön kétes szituációba. A kereskedőnek kellene igazolnia, hogy a vevő egyértelműen tudatában van, hogy milyen reklámot fog a kezében. Az nem pálya, hogy a weboldalon nagybetűkkel hirdetem, hogy akciós újság, aztán az akciós újság végén kis betűkben letagadom. Az meg még kevésbé, hogy ezt a GVH is elfogadja!

Ha bedobnak hozzám egy olyan lapot, amin a helyi művelődési házban lévő időszakos vásárlási lehetőségre hívják fel a figyelmemet, eszembe nem jut azon morfondírozni, hogy vajon az akciós vagy nem akciós. Az egyértelmű: nem akciós, bár ez is eléggé a határon van. De például a Praktiker eléggé egyértelművé teszi: nem találtam olyan hivatkozást, ahol az akciós újságját a reklám újság álarca mögé kívánta volna rejteni. Az árukészlet reklámozását pedig a weboldalon elérhető árukeresővel éri el. Persze simán lehet, hogy egy igazi GVH-s kiszúrna valami enyhítő körülményt, ha vásárló megtévesztésére alkalmas hirdetést fedeznék fel náluk. Az én szemem még nem állt rá erre.

Itt egy ország, ahol bárkivel beszél az ember, mindenki el van keseredve, hogy csúszunk lefelé, mindenki csak saját magának él. Senki nem nézi a köz érdekeit. A szomszédját is földbe tiporná, ha ezáltal előrébb jutna. És mindenki sajnálja magát, hogy ő csak egy porszem, és nem tehet semmit ez ellen. Erre itt van dr. BV, a kis porszem, aki tehetne valamit! Gondolom ő is érezte, hogy a szavak ilyen kiforgatása nem fair az áruházlánc részéről. De Ő a szürke porszem nem tett semmit. Ő, aki nem is porszem: neki ez lenne a feladata. De valamilyen indíttatásból inkább szemet hunyt felette. És nem Ő az egyetlen porszem a gépezetben, aki tehetne valamit, de nem tesz. Lesz még ilyen történet a blogon, már látom előre...

Vajon, ha mi kis porszemek oda kerülnénk, hogy csak lokálisan a saját területünket rendbe tehetnénk, megtennénk? Vagy szürkén szemet hunynánk, majd másnap ismét sírni kezdenénk, hogy ebben az országban semmi nem változik meg?

De azért pozitív dolgokat is felfedezek ám! A kapott levél papírjának mindkét oldalára nyomtattak. Tapasztalataim szerint nem ez volt a divat a hivataloknál. Tonnaszám pazarolták el a lapot korábban emiatt. Így a költségvetésnek is spórolnak, és kevesebb fát kell kivágni. Fejlődünk.
 

A blogom nem politikai jellegű. A témával kicsit késtem, mert azon morfondíroztam, hogy megírjam-e vagy sem. De vannak kérdések, amikor bizony beírnék a parlament panaszkönyvébe – ha lenne. Előre jelzem, nem narancsszínű és nem is piros a panaszkönyv! A panaszkönyv fehér.

Az általunk delegált kedves emberek megszavazták (a Tisztelt Ház), polgári nyomásra a költségtérítésük adóztatását. Önként nem szavazták volna meg, de egy népszavazási kezdeményezés alól szívesen kihúzták a szőnyeget ezzel.

A költségtérítés arról szól, hogy a képviselőknek felmerülnek bizonyos költségei „munkájuk végzése” közben. Például nem budapestiek, ezért jár nekik utazási, lakhatási támogatás, esetlegesen apparátus fenntartására némi pénz. Ezzel még nincs is baj, de mindez bemondásra ölükbe hullik, semmit nem kell számlával igazolniuk. Innentől kezdve gerinces képviselőink ezt fizetés-kiegészítésnek tekintik. Sorra jelennek meg cikkek, hogy XY és XYné is felveszi mind az utazási, mind a lakhatási támogatást, holott ugye férj és feleség. És senki nem gondolná, hogy a hét minden napján külön-külön kocsival hazamennek, és másnap szintén külön autóval visszajönnek. És külön albérletet tartanak fenn. Nem gondolnánk, pedig igaz - állítólag. Megint mások Szentendrén laknak, van Budapesten is lakásuk, de ennek ellenére felveszik a lakhatási támogatást. Megint mások szolgálati autóval járnak (állami vagy önkormányzati jogon), ennek ellenére felveszik az utazási támogatást.

Egyes harciasabb honfitársunkban felvetődött a kérdés, hogy miért is nem igazolják ezt számlával? Mint ahogy azt a való életben kell? Akkor senki nem vitatná ezt a támogatást.

Színtelen képviselőink sokat gondolkozhattak a dolgon, hogy hogyan tudnák megtartani fizetés-kiegészítésüket. Mégse vehetnek a piacon számlát, hogy elszámoljanak a nem létező költségekkel. És ha meg tényleges költségeket kell elszámolni, akkor mekkora blamázs lesz, hogy a jogszabály életbelépése utáni évben tizedére esik vissza a kifizetett költségtérítés.

A sok gondolkodást tett követte. A parlament pártszínekre tekintet nélkül megszavazta, hogy a költségtérítés továbbra is bemondás után járjon, de eztán 15% adó terhelje. Most tekintsünk el azoktól a médiában már lerágott csontoktól, hogy akkor most majd közel 18%-al többet mond be, hogy ugyanannyit tudjon hazavinni, vagy attól, hogy a 15% honnan jött, kevesebb, mint ha bármilyen eddig meglévő adózási kategóriába sorolták volna be.

Szóval tekintsünk el a már lerágott csontoktól. Ez mindentől függetlenül egy hatalmas öngól a képviselőinknek. Fordítsuk meg a gondolatmenetet. Ne a kifehérítésről beszéljünk, hanem induljunk ki a becsületes képviselőkből. Most az elmélet kedvéért tételezzük fel, hogy van ilyen.
(Figyelem matematikai bizonyítás következik!)

Indirekt tegyük fel, hogy adott egy becsületes képviselő. Hetente feljár Budapestre kocsival. Van benzinköltsége, és legálisan bérel egy albérletet. Ez neki tételezzük fel számlával belekerül 100E pénzébe. Emberünk eddig nem adta le a számlát, mert nem kellett. Bemondta, hogy 100E és megkapta. Most bemondja ugyanezt, és? És kap 85-öt! Becsületes képviselőnknek annyi. Bukott egy csomó pénzt. Most vagy lenyeli, vagy eztán nem lesz becsületes és bemond 118-at. És akkor ki tudja fizetni belőle a tényleges kiadását. Ezért, hogy ezt elkerülje a becsületes képviselő módosító indítványt nyújt be, minden sajtóhoz elmegy, minden követ megmozgat hogy más törvény legyen megszavazva. És ezt a törvényt, ami becstelenségre készteti, nem szavazza meg. Sajtóhírek szerint egyhangú szavazás volt. Tehát indirekt bebizonyítottam, hogy nincs becsületes képviselő a parlamentben. Egzaktul, matematikailag.

Kérem a panaszkönyvet.
 

Egyik későtavaszi napon arra lettem figyelmes, hogy a kocsiban lévő klímaberendezés nem hozza a tőle elvárt hideget. Feleségem javaslatára a Citroën hálózat egyik márkaszervizét választottam, mert hirdettek fix akciós díjcsomagokat klímaszerelésre. Gondoltam, nagy meglepetés nem érhet.

Három csomag van meghirdetve:
Klímaellenőrzés fix díjcsomag:
A légkondicionáló rendszer teljes körű ellenőrzése

Klímatisztítás fix díjcsomag:
A légkondicionáló rendszer teljes körű tisztítása
+ ingyenes klímaellenőrzés

Klímafeltöltés fix díjcsomag:
A légkondicionáló rendszer utántöltése és hatékonyságának ellenőrzése + ingyenes klímaellenőrzés

Mivel a klímám egyáltalán nem működött, de a klímakompresszor kattanása hallatszott, így arra tippeltem, hogy a klímafeltöltés lesz az ideális, a szalonban mondták is, hogy teljesen mindegy, hogy szerintem mi van, úgyis a klímaellenőrzéssel kezdik a folyamatot, így már az első díjcsomagnál kiderül a hiba.

Azzal a váratlan kéréssel álltam elő, hogy én bent szeretnék lenni a kocsimnál, amíg szerelik. Ez nem feltétlenül azért kell, mert nem bízom a szerelőkben (persze nem bízom :)), nem is azért, mert ennyire kötődöm lelkileg a kocsimhoz, hanem azért, mert érdekel, mit csinálnak a kocsival. Érdekel minden műszaki dolog, így szeretem látni a szétszerelt kocsit, hogy melyik részéhez nyúlnak hozzá stb. Ugyan meglepődtek kérésemen, de beleegyeztek.

A szerelés úgy nézett ki, hogy emberem minden egyes munkafolyamat után ellépett egy másik autót szerelni. Öt percet dolgozott a kocsimon, negyed órát egy másikon. És ez így ment végig. Már aggódtam kicsit, öcsémet is felhívtam közben elújságolni, hogy ezek a szerelők szerintem arra játszanak, hogy minél több órabért kiharcoljanak, de esélyük sincs, hisz fix díjas a szolgáltatás, ráadásul ott állok a kocsi mellett, így ez többszörösen nehéz lesz. Két és fél órát vártam arra, hogy készen legyen a kocsim. Persze így se lett készen, mert kiderült, hogy a klímahűtőm lyukas, és annak a közel százezer forintos cseréjét nem kértem. De legalább megtudtam, hogy mi a baja a klímámnak. Ugyan ez rengeteg időmbe került, de sebaj.

Azonban kiderült, hogy ez rengeteg pénzembe is kerül. A munkalapon két és fél óra munka szerepelt, majdnem húszezer forint azért, hogy megtudjam mi a baja a klímámnak. Panaszommal a műhelyvezetőhöz lettem irányítva, aki nem értette a problémámat: 9-kor jöttem és most fél tizenkettő is elmúlt. Ez testvérek között is ennyi idő. Ezt persze elismertem, de mire is van meghirdetve a klímaellenőrzés fix díjcsomaggal négyezerért?

Szó benn ragad, majd odahívja a szerelőt, tőle kis idő után megjön a válasz. Le kellett szedni a lökhárítót, hogy a hibát megtaláljuk. Ez nem volt benne az árban!

Ezt már önmagában furcsálltam, hiszen ha nincs benne az árban, akkor hogy ellenőrzik? Illetve azért fix, hogy ne okozzon meglepetést, plusz költségeket. De hogy mutassam kompromisszum készségemet, mondtam, hogy egye fene négyezernél hajlandó vagyok többet fizetni, node nem húszezret! Nem csináltak vele semmit, az ellenőrzés + klíma feltöltés került volna 10 ezer forintba, és akkor egy csomó gázt is elhasználnak, nem csak munkaidőt. Próbáljanak már viszonyítani.

Ebből egy jelentős vita kerekedett, a szerelő és a műhelyvezető összezárt, és egybehangzóan állították, hogy két és fél órát dolgoztak a kocsimon, és ezt fizessem ki. Állították ezt annak ellenére, hogy ott voltam a kocsim mellett végig! Többet szerelt más autókat, mint az enyémet. A szerelő természetesen tagadta ezt, és állította hogy csak az én kocsimon dolgozott. Mindezt úgy hazudta a szemembe, hogy a szeme se rebbent. Gyakorlata volt már ebben, az biztos.

Ez már olyan vita volt, amiben én éreztem magam kellemetlenül. Két ember állítja egy csomó szerelő előtt (akik szerencsére nem folytak bele a vitába), hogy hazudok, és hogy nem akarom kifizetni a szolgáltatást.

Galamb lelkem már itt sírva hazaszaladt volna, de mivel azonban már az elején feltűnt az időhúzás, csak nem értettem hogy miért húzzák, ezért a fázisok egyharmadától néztem az időket, hogy mikor mennyit dolgozik az ember. Ezt tételesen elmondtam nekik, mennyi időt töltött a kocsimon. Kis ráhagyással, és az első egyharmad megbecsülésével kijött 50 perc. És akkor jóindulatú voltam. Persze szemenszedett hazugságnak nevezték, amit mondtam, és némi további vita után a műhelyvezető felajánlotta, hogy fizessek egy órányi munkadíjat, aztán húzzak a francba.

Ebbe hajlandó voltam belemenni, a megegyezés végett, de megdöbbentő volt, hogy még ők vannak megsértve. Gondolkoztam hogy hívatom a főnököt, hogy nézzük már végig a kamerák felvételeit, de úgy döntöttem, erre azért nekem sincs időm.

Kifizettem a fixáras szolgáltatás árának dupláját (egy munkaórát), és otthagytam őket. Vajon, ha nem vagyok ott, akkor hány órát számláznak ki?

Még délután elmentem egy klímaszerelőhöz. Ott javítással mindennel együtt nem töltöttem el két és fél órát. Pedig ebben benne volt a hiba újbóli detektálása (átnézték ők is az egész rendszert), a lökhárító le és felszerelése, a hűtő kiszerelése, befoltozása, visszarakása, és gázzal való feltöltése. És csak kétezer forinttal fizettem többet, mint amennyit ők a hiba megkereséséért akartak elkérni...

Az még nem akkora gond, hogy megpróbál átvágni valaki, gondolom ez sokszor bejön, de hogy lebukás után sem hajlandó beismerni, és új pozíciót felvenni, azt nem értem. Hogy lehet az, hogy a szemembe hazudik és a szeme se rebben?
 

Az autószereléssel mindig bajban vagyok. Van néhány terület, ahol érzem, hogy ezer meg ezer helyen megpróbálhatnak átvágni, és nem sokat tudok tenni ellene. Az egyik ilyen terület az autószerelés. Az elején nem volt bennem semmi félsz ezzel kapcsolatban, olyan autószerelőhöz jártam, akit úgy ajánlottak, hogy nagyon ügyes, és megbízható. Kocsi átadás, átvételnél jól el is beszélgettünk, szóval első pillantásra semmi gond se volt. Olyannyira megbíztam emberemben, hogy még az alkatrész beszerzést is rá bíztam.

De aztán jöttek a gyanúsabbnál gyanúsabb dolgok. Ezért az alkatrész beszerzéseit kezdtem ellenőrizni, hogy tényleg annyit kér-e érte, mint amennyiért beszerzi. Nagyrészt nem volt ezzel gond, habár, azt nem tudtam így ellenőrizni, hogy tényleg azt a márkát veszi-e meg, mint amit kérek, és nem az olcsóbbal machinál. Egyszer azonban gyanút fogtam: vett egy olyan alkatrészt, amit nekem sehogy nem sikerült felhajtanom: egy védőfóliát. Mindenhol azt mondták, hogy arra az alkatrészre nem gyártanak külön védőfóliát, csak a gyári cuccon van rajta, de azon is teljesen felesleges. A szerelőnek meg mégis sikerült. Mikor az autót átvettem, próbáltam is keresztkérdésekkel sarokba szorítani, de méltó ellenfélnek bizonyult, állta a sarat.

Aznap este elmentünk vásárolni, és amikor megyünk vissza a kocsihoz, távolról látszik, hogy a kocsi alatt egy nagy szemeteszsák van. Nem emlékeztem, hogy elütöttem volna egy ilyet, csak a szél fújhatta be a kocsi alá, amíg vásároltunk, így megpróbáltuk kiszedni a kocsi alól. Azám, de nem jön! Hiába rángatjuk, hozzá nőtt a kocsihoz! Öcsém – aki ajánlotta ezt az autószerelőt – is ott van, mászik is a kocsi alá, de ő sem tudja kiszedni. Fel is hívja a szerelőjét, hogy mit hagyott a bátyja kocsijában. De emberünk tagad! Ő szemeteszsákot nem hagyott benne! Azért megbeszélünk vele egy időpontot másnapra. Másnap kiderül, de igen! Bizony ő hagyta benn a szemeteszsákot a kocsimban, méghozzá ez egy vagyont érő szemeteszsák, ezért az alkatrészért leszámlázott 2000 forintot. Mert nem kapott védőfóliát, hát szemeteszsákból gányolt egyet. Mondja, hogy semmi gond, már tudja mit rontott el, ismét felgányolja. Magyaráztam neki, hogy nem kellene, merthogy forró ott a környezet kár lenne begyújtani a kocsit, nem hagyja magát. Kénytelen voltam bemenni az aknába, hogy ténylegesen lássam, hogy hol van ez, és tényleg nincs-e ott tűzveszély. Sajnos az akna kialakítása olyan volt, hogy lépcső, mint olyan nem volt benne, ezért ugrani kellett. Az ugrást elvétettem és sikerült úgy bezúzni magam, hogy az egész reklamációt el is felejthettem. Úgy gányolta oda a cuccot, ahogy akarta, és eszembe se jutott visszakérni a leszámlázott pénzt. Sőt, még meg is köszönhettem, hogy letolta a fejem fölül a kocsit, és hozott egy létrát, amin kimászhattam az aknából, mert önerőmből ott ragadtam volna...

A reklamációknak is megvan a maga kockázata, bár ilyenre nem számítottam. Ismerőseim szerint egyszer inkább megvernek...
 

Mint sokan mások, én is a munkahelyi ebédemet ételfutároktól rendelem. Több ételfutárt is kipróbáltam már, és csak azért váltottam időnként ételszállítót, hogy változatosabban étkezzek. Egy kivétellel.

Itt sem az étellel volt a probléma, hanem a futárral gyűlt meg a bajom. Többször is. Kezdődött azzal, hogy volt, amikor az utca végén a munkatársam kezébe nyomta a kajámat, hogy hozza már be, mert ő siet. Már nem azért, de nem a munkatársamat fizetem, azért hogy házhoz hozza a kajámat, és őt se azért fizetem, hogy az utca végéig elvigye. Kicsit el van tévedve...

A második konfliktus egy kiszakadt kajás dobozzal kezdődött. (Mivel nem kézbe adja, hanem a konyhában szó nélkül leteszi (ha nem az utca végén :)), így csak étkezéskor vettem észre, hogy a doboz ki van szakadva). Első alkalommal nem is szóltam érte, hát előfordul az ilyen.

Néhány napra rá, megint kiszakadt ételt hagyott a konyhában. Ez már elég erőteljesen fel volt szakadva, a higiéniai követelményektől már fényévekre járt... Másnap szóltam a többieknek, ha jön a futár, addig ne engedjék el, amíg fel nem érek. Így is lett. Szóvá tettem neki a dolgot, erre mérhetetlenül felháborodott, hogy hogy merem én ezt megszólni neki! És amúgy se lehetett semmi baja, mert itt az utcánkban dobta le (!) és akkor szakadt ki. Sajnos nem sikerült meggyőznöm, hogy ez azért nem normális, úgyhogy írtam is egy levelet a szállító cégnek. Amit végül nem küldtem el, gondolván teszek még egy próbát, hátha a futár összekapja magát a beszélgetésünk hatására.

A következő problémát egy kimaradt ebéd jelentette. Egyik nap a megyek enni, és azt veszem észre, hogy nincs ebédem. Pechemre aznap jó későn akartam ebédelni: fél háromkor, és ebből adódóan már igencsak éhes voltam. Nosza körbekérdeztem mindenkit, hogy ki ette meg előlem az ebédet, esetleg látta-e valaki a kajámat, vagy a futárt, de senki nem tud semmit.

Felhívom a kajaszállítót, hogy mégis mikor fogják meghozni az ebédem? Ők a futárt hívják, majd teljes lelki nyugalommal közlik, hogy a futárnál nem maradt ebéd. Dögöljek éhen. Persze semmi elnézés kérés, meg sajnálkozás. Semmi. Így jártam. Kérdezem tőlük, hogy ilyenkor mi van? A válasz, hogy kaját már nem kapok, mert nincs mit, de a pénzemet majd valamikor visszakapom (ugyebár egy hétre előre volt fizetve).

Ezzel részemről betelt a hócipőm a szállítóval, így következő héten nem is tőlük rendeltem. De azért a pénzemet vártam vissza, mind hiába. Következő hét végéig még mindig nem járult színem elé a futár sűrű bocsánatkérések közepette. Nosza felhívom őket újra. A nő, aki felveszi a telefont, semmiről nem tud, arról főleg nem, hogy én majdnem éhen haltam miattuk. Panasz nincs beírva hozzám. Azért megígértetem, hogy kifizetik, akkor is, ha az életben többet nem rendelek tőlük. Rendben.

Az események kezdetére kerek két héttel ismét veszem a fáradtságot, hogy telefonáljak. Igaz, a tétel csak 540 Ft, de ez elvi kérdés. Ha többet költök telefonra, akkor is!

Na szóval felhívom őket. Közlöm a nővel, hogy két hete pénteken nem kaptam kaját. Mire a nő: „És azóta mit csinált???” Elmagyaráztam neki, hogy már kétszer telefonáltam ez ügyben, tehát nem most vettem észre, hogy két hete kimaradt egy ebéd. Szóval én igyekszem, ellenben a kajaszállítóval. Később kiderül, hogy a második telefonhívás alkalmával is vele beszéltem, és emlékszik rám. Innentől sínen voltam. A nő félretette a telefont, de még hallottam mit mond:
„Az ügyfél már két hete várja vissza a pénzét! Én ideírtam nektek! Erre se vagytok képesek! Ide lett téve! Miért nem intéztétek el!!! Az ügyfél eztán nem rendel tőlünk kaját!!!!!”

Meg is lepődtem nyomban. (később a munkatársaim lehűtöttek, amikor meséltem nekik: mi van, ha csak ő volt a szobában, és csak meg akart győzni, hogy segít nekem? :) )
Majd sűrű elnézések közepette megígérte, hogy megkapom a pénzem.

És no lám: 10-15 percre rá csöngetnek, és engem hívnak. A bunkó paraszt tapló futárcsávó áll az ajtóban. Közli, hogy ELNÉZÉST, de máskor nem volt ideje visszahozni a pénzem, csak most sikerült... És kezembe nyomott 700 forintot. Adnék vissza belőle, de azt mondja: nem kell, hagyjam csak... És elviharzott!!!

Ez egy magyarosra sikerült siker sztori: borravalót is kaptam! :)
 

Történt ugyanis, hogy újra bűnbe estem és bementem a Tesco-ba. Jó szokásunk szerint a hulladék osztályt is meglátogattuk (ismertebb nevén akciós osztály, szezonális termékek, kiárusítás, ki hogy ismeri).

Feleségem arra lett figyelmes - hogy a transzparenseknek megfelelően - vannak 75%-kal lenyomott termékek. (Kitérő: Erről az jut eszembe, hogy az egyik bevásárlóközpontban még évekkel ezelőtt bementem egy haverral egy boltba, hogy látjuk a hatalmas táblákat, hogy akár 90%-os leértékelés. Minket csak azok a termékek érdekelnek, amik 90%-al le vannak árazva, melyek azok??? Valószínűleg nem volt ilyen termékük, mert ártatlan képünk ellenére elhajtottak minket a boltból. :) Pedig 10-ed áron szinte akármit megveszek :) )

No itt volt 75%-os akció. Vagy 20-30 termék. Háztartási kisgépek. Márkásak. A baj csak az volt, hogy egy botmixer a kiírás szerint 35E-ről egy elektromos kés (kenyérszeletelő) 25E-ről, egy turmixgép 40Eről volt leárazva. Ennyibe az életben nem kerültek ezek a termékek. Persze egy 40 ezres turmixgép 10 ezerért a hülyének is megéri. Csakhogy a nem-akciós osztályon botmixer például nincs 6500 fölött. Biztos felmerül mindenkiben a jogos kérdés, mit tudhat ez 35-ért?

Ügyfélszolgálat. No innen két szálon fut a cselekmény.

1. A panaszom.

2. Jót mosolygok, hogy hülyítik a hülye vevők az eladókat. Mint később kiderül, lesz időm gyönyörködni ebben bőven.

1. Ügyfélszolgálat. Várakozás.

2. Ügyfélszolgálat: Mami turmixgépet akar venni. Van két preferált típusa, oda is vitte. Mindkettőt meg akarja nézni. Hosszas nézegetés, és élménybeszámoló a korábbi turmixgépéről.

1. Másik ügyfélszolgálatos (Későbbiekben a rövidség kedvéért ÜSZ) segítségemre "siet":

Probléma szavakban vizualizálva, helyszín megtekintése. Eladó szerint semmi probléma. Nem lettem meggyőzve: Nézzük meg a gépben, mikor árulták ennyiért (ugyebár akciózni csak úgy erkölcsös, ha legalább egy percig ennyiért árulták, no meg a törvény is rendelkezik erről) Természetesen arra, hogy megnézzék ezt a számítógépen, az eladó alkalmatlan volt, de sikerült rávennem arra, hogy keressen maga helyett valaki alkalmasabbat. Vissza a vevőszolgálatra.

2. Mami még mindig boldogítja a vevőszolgálatost. Megtudom, hogy neki megbízható típus kell. A régi az volt, mert olyan jó volt. De tönkrement. Itt, izé ez a pöcök elkopott rajta. Ezekben milyen pöcök van? "Tessék nézni, ebben ilyen, abban meg olyan" Mami: És miből vannak ezek a pöckök?...

1. Közben az ismeretlennel elkezd telefonálni az én eladóm. Látszólag fogalma sincs egyiküknek sem a témáról, majd kiszalad megnézni, hogy a "nem akciós" polcokon mennyiért futnak az ehhez hasonlók. Várunk a visszahívásra. Később majd kiderül, hogy ez az osztályvezető. Hehe. A tudás hatalma felfelé visz a ranglétrán.

2. A néninek megbízható turmixgép kell. Nagy dilemma. Tesco vagy Nevenincs? Ő mindenképp a jobbat akarja. Nem lehet dönteni. Itt bizony külső segítséget kell kérni. Vajon az eladó melyiket választaná? Hosszas gondolkodás után: "A Tescósban nem fog csalódni!" Ez triviális. Újabb összehasonlítás a két készülék között: Az eladó felfedezi: "Ebben van valami szűrőféleség is, vagy mi...". A Tescós az tök jó. Már majdnem el van döntve. Mamikám már a garanciajegyet akarja, de közlik, hogy az csak vásárlás után. Eldől a buli. Tescós lesz. Vissza tudná csomagolni??? Persze.

1. Közben megjön a visszahívás. Persze én nem tudok meg semmit, de az eladóm arcáról lerí, hogy nem találtak 10 ezer forint fölött semmit az egész osztályon. De egy ígéretet kapok: egyszer majd beszélhetek személyesen az osztályvezetővel. Juhííííí. Nosza visszafordulok a mamihoz....

2. Itt még mindig a turmixgép körül forog a világ. Jobban mondva a visszacsomagolás körül. Azóta is dobozolnak. Engem közben átküldtek a tetthelyre, hogy ott várjam meg az osztályvezetőt.

1. Várok. Nem tudom meddig. Feleségem háromszor megy el mellettem, míg várok. Szerintem a nap is kétszer már felkelt. Ja és kétszer már benézett egy-egy ügyfélszolgálatos a sorba, ott vagyok-e még. Hát ott voltam. Harmadszorra már az egyik ügyfélszolgálatos hozza magával az osztályvezetőt. Az osztályvezető tudomást sem vesz rólam. Odamegy a polchoz, és nézegetni kezdi, közben az ügyfélszolgálatossal beszélget. Néha megpróbálok beleszólni, de csak az ügyfélszolgálatos méltat válaszra. Megtudom, hogy HV-snek kellene lennie a vonalkódnak, de egyik se az. Ez azt jelenti magyarul, hogy nincs leakciózva. Tehát az eredeti ár van feltüntetve akciósként a fiktív meg eredetiként. Szép. Piszkálom őket, hogy be kéne szedni az egészet. Nagy nehezen sikerül is. Leszedetnem velük a cetliket. Az osztályossal még nem sikerült beszélgetnem. Egyszer se válaszolt. Miután beszedték a cetlit, az osztályvezető hozzám fordul, hogy van valami kérdése? Mosolyogtam, mintha nem is problémával jelentkeznék itt. De mondtam, hogy tudni szeretném, hogy kerültek ki ezek az árak. Azt ő nem tudja. Ebben nem segíthet. OK. Akkor az áruházvezetővel szeretnék beszélni. (közben az osztályvezető el. Végül is csak beszélgetésben voltunk. Semmi gond.) Ismét a vevőszolgálatos válaszol: "Fáradjon a vevőszolgálathoz, és ott egy vevőszolgálatostól kérje az áruházvezetőt..." Hehe. Te meg ki a franc vagy, ha nem vevőszolgálatos. Láttam a szemükben a pánik megvető fényét, így nem kötözködtem. Elvégre ráérek. Vissza az ügyfélszolgálatra. Mindenesetre háromnegyed óra reklamáció volt mire beszedték a cetliket. Rekord.

2. Mamika nincs már itt. Ja de mégis. Csak most már kívülről. Megvan a csodaturmixgép. A garancia is. De le tudná zárni a dobozt? Az ÜSZ úgy bánik a celluxszal mintha most próbálkozna először ilyennel. Nagy nehezen sikerül a feszülő papírdoboztetőt rágányolnia. Bár kicsit ragad a tető. (néhány helyen fordítva használta a celluxot) de kész. A mamikám meggyőző mosollyal köszöni meg, és kéri, hogy kösse már át neki madzaggal... Hát miért is ne. Papi hogy fog örülni otthon, hogy a turmixgép mellé szerzett még másfél méter spárgát, ingyen!!!! Ajándék... Eladónőnk igyekszik, de csak nem sikerül. Mamikám magyaráz, hogy mit és hogyan kellene csavarni-csomózni, hogy minden igényt kielégítsen. Közben már az egész sor mosolyog, mert sokan összegyűltek a nénike mögött cigiért, garanciajegyért.

1. Már minden elrendeződött, mamika el, cigisek kiszolgálva, végre sorra kerülök: Az áruházvezetővel szeretnék beszélni. Mire az ÜF lelkesedni kezd, mosolyog, és közli: "Miért is? Nem tudnék én segíteni?" Itt már kicsit az én türelmem is fogyott, és közöltem, hogy "Hárman önök közül nem tudták megoldani a problémámat, Ön se fogja tudni." Mosoly leszottyan:

- Kivel is akar beszélni?

- Az áruházvezetővel.

- Olyan nincs, az osztályossal, vagy az osztályvezetővel?

- Ez utóbbival már beszéltem köszönöm nem ő kell. Az áruházvezetővel, ügyeletes áruházvezetővel stb.

- Olyan nincs. Valakivel a vezetőség részéről?

Aztán végül kiderült, hogy mégis van áruházvezető (hogy ügyeletes-e azt nem tudom). És nagy nehezen lett neki szólva.

2. Mami most már ellépett. Már csak gondolkodok, hogy mit mondjak az áruházvezetőnek. Elvégre célomat elértem. Háromnegyed óra vitatkozás után beszedték a cetliket. Ugyan egy darab elnézéskérést se hallottam idáig. Úgyhogy joggal vagyok mérges.

1. Közelít egy unott képű kopasz. Kb. mintha a biztonsági őrök elöljárója lenne. Na ő az áruházvezető. Úgy néz ki megzavartam őt a semmittevésben. Kicsit pipa. Gyorsan vázolom a tényállást, kezébe nyomom az összes beszedett cetlit. Reakció:

- Ezek ki voltak téve?

Nem vaze ,én nyomtattam otthon, hogy beszélgethessünk. No tetthely újbóli megnézése. Reakció semmi. Követelem, hogy mondja meg, hogy kerültek ki ezek a cetlik. Mikor került ennyibe. Vissza a számítógéphez. Akkor már pánikszerű keresés a gépen. Majd nem talál semmit. Felelőst követelek.

- Az sajnos nincs. Nem fogja elhinni. Magyarázkodásnak tűnhet. De ezeket a központból kapjuk. És semmi közünk hozzá.

Majd vár. Nem értem. Először is nem hiszem el, másodszor, ha elhiszem, akkor még szomorúbb a helyzet. Bocsánatkérés még mindig nincs. Minek is az. Reklamációmra, hogy ez miért került nekem háromnegyed órámba, sikerül kicsikarnom egy fél elnézéskérést:

- Nem tudom. Jobb lett volna, ha korábban találkozik velem, akkor gyorsabb lett volna. Köszönöm hogy szólt.

Kérdésemre, hogy mi lesz a megkárosított vásárlókkal, meg az erkölcstelen haszonnal, csak a vállát vonogatja. Látom már nem fogunk dőlőre jutni, de azért még próbálkozok:

- Én el tudnék képzelni oda a bejárat fölé, ahol most a Tescót éltetik egy nagy transzparenst a következő felirattal: "Elnézést kérünk azon vásárlóinktól, akiket az akcióinkkal becsaptunk"

- Hát nem adtunk el ezekből még szinte semmit. (közben igazítja a polcokon a termékeket, hogy a sor elejére kerüljenek. Ezzel is bizonyítva, hogy senki nem vett le terméket). Meg lehet nézni a számítógépen. (Nosza) De csak holnap. (Szép :) )

- OK, nekem az is jó, ha holnap megnézik a gépen, és ezt írják ki: "Elnézést kérünk attól az 5 vásárlónktól, akiket az akcióinkkal becsaptunk"

- A plakátjaink is a központból jönnek. Nem tudunk ilyet kitenni.

- Javasoljam esetleg ezt a panaszkönyvben?

- Ahogy gondolja.

No, az én időm is véges, magasabb rangú tirpákot már lehetetlen lenne szereznem, és életem végén így is hiányozni fog ez a több mint egy óra, így elbúcsúzunk. A panaszkönyve nem írok be, végül is elértem, amit akartam, ezekkel a termékekkel több vásárlót már nem csapnak be.

Másnapra a termékek lekerültek a polcról. Ennyit elértem. Miért nincs nekem fogyasztóvédős igazolványom? Most előkaptam volna, és helyrebillent volna az államháztartás egyensúlya....

Végkövetkeztetés: A Tescót nem sikerült megzaboláznom, de a Tescóban is vannak türelmes eladók. No meg, még egy hely, ahol utánam fordul a kamera. :(

A múltkori markolós és szemét szállítós post után ismét egy sztori az építőiparból. Az építőiparban nehéz reklamálni. Nem úgy van, hogy ha nem jutunk dűlőre, akkor kérem a panaszkönyvet, meg az áruházvezetőt.

A helyzet a következő: Adott egy kétszárnyú földig érő ablak, kb. 3m x 2,7 m-es. Az üvegek dupla rétegű hőszigetelő üvegek. Az ablak egyik szárnya télen párásodik, de nagyon, a másik szárnya meg teljesen száraz. A párásodás annyira durva, hogy annak ellenére, hogy naponta törölgetjük a párát róla, gyakorlatilag soha nem lehet kilátni, és alatta a laminált padló is kezd felpúposodni.

Némi száraz háttérismeret: A szoba levegőjét 55-65%-os relatív páratartalom esetén érezzük kellemesnek, tehát ez tekinthető normális páratartalomnak. A harmatpont az a hőmérséklet, ahol az adott páratartalom mellett a levegőből kicsapódik a víz. Erre van egy szép táblázat:

Nálunk a szoba hőmérséklete kb. 25 fok, ekkor az egyik ablak hőmérséklete 21, a másiké 17 fok. Már önmagában rossz dolog, hogy két ablak hőszigetelő-képessége ennyire különbözik, de ez alapján egyértelműen látszik, hogy nem a szoba páratartalma a magas, hanem az ablakszárny hőmérséklete van harmatpont alatt. 25°C-on 60%-os páratartalom esetén 16,7°C-on kicsapódik a levegő víztartalma, tehát az üveg már itt eléri (megközelíti) a harmatponti hőmérsékletet. Ha netán 65%- a páratartalom, akkor pedig jelentősen alatta van a harmatponti hőmérsékletnek. Az is látható, hogy ha az ablak jól szigetelne (például a másik szárny), akkor 80%-os páratartalom kellene a párásodáshoz.

A kivitelező nem akarja megoldani a problémát, főleg azért, mert az ablak gyártója jó magyar szokás szerint: megszűnt, így a költségeket nem tudja továbbhárítani a gyártóra. Egyetlen dologra lett volna hajlandó: az ablakkeretbe építhető szellőző beszerelésére. Ez azonban szerintem az ablak hőszigetelésének adna még egy pofont (Még egyet, mert az már önmagában rossz, hogy az ablak egyik fele ennyire rosszul szigetel)

Mivel a kivitelezővel nem sikerült rendeznem a problémát, ablak gyártó pedig felszívódott, ezért az üveg gyártóját próbáltam meg megkeresni. Az üveget a SZILÁNK gyártotta. A nevét azért írom le, mert ők tökéletes üveget gyártanak, úgyhogy biztos nem veszik rossz néven.

Nekem nem tűnt fel ez a tökéletesség, de mivel felvettem velük a kapcsolatot, így ezt is megtudtam. Egy minőségbiztosítási tanúsítvány mögé bújnak, ami alapján azt állította az illetékes, hogy ők csak tökéletes minőséget gyártanak. Náluk selejt/hiba nem fordulhat elő, különben ez a minőségi tanúsítvány nem lenne.

Ez azért furcsa mert a minőségi tanúsítvány nem garancia arra, hogy minden tökéletes, csak arra, hogy a gyártásnál igyekeznek minőségi munkát végezni. Azért hiba lehet, csak viszonylag kevés lesz. De erről nem sikerül meggyőzni a Szilánkot. Ők nem is akarnak olyanról hallani, hogy az ő üvegük hibás, mert olyan nincs. Persze úgy könnyű kijelenteni, hogy nincs hiba, ha nem ismerik be, hogy hiba van...

Miután nem voltam meggyőzhető, a következő adu-ászt húzta elő a szilánk: Ők csak a megrendelővel állnak kapcsolatba, kifogásokat is csak tőlük fogadnak el, sőt, a minőségi tanúsítványt is csak nekik hajlandóak bemutatni. Velem nem foglalkoznak. Arra a felvetésre, hogy az megrendelő – azaz az ablak gyártója – már megszűnt, csak annyit reagáltak, hogy így jártam.

Sajnos semmit nem sikerült elérnem velük, annak ellenére, hogy szerintem az ablak jelenlegi tulajdonosa, és az üveg gyártója között jogi kapcsolat lehetséges. A problémámat ki se vizsgálták, esélyt se adtak arra, hogy bebizonyítsam, hogy ez egyszer hibás üveg került ki a gyárból. Ők azóta is azt hiszik, hogy minden szép, és minden tökéletes.

Mint korábbi blog bejegyzésemből kiderült, két egymás mellett lévő telek egyesítését kezdtem intézni. Ehhez szükséges volt egy fölmérő is. Mikor a földhivatalban megérdeklődtem, hogy két telek közötti vonal kiradírozásához miért kell földmérő, azt a választ kaptam, hogy azért, mert a telek határai eltérhetnek a nyilvántartottól, és hogy ilyenkor ez rendezve legyen.

Meg lettem volna lepődve, ha ezt a szituációt kihagytuk volna. De nem! Bizony nálunk is eltértek a telekhatárok a valóságtól. Méghozzá nem is kicsit.

Kijött a földmérő felmérni a területet. Egy GPS-alapú hiperszuper kütyüvel. Földmérőm el is dicsekszik vele, hogy oldal irányban 1-2 cm, fölfelé 3-5 centi a pontossága, attól függően hány műholdat lát az eszköz. A földhivataltól lekérte a telek sarokpontjainak koordinátáit, betáplálta a kütyübe, és mint valami fémkeresővel haladt a telek sarka felé, addig amíg el nem kezdett csipogni az eszköz. Ekkor meglett a telek sarka. A térkép szerinti sarka. A gyakorlatban kicsit odébb volt kb. 60 centivel. Már ekkor aggódtam, de pánik csak később lett úrrá rajtam. Az utcafronti részen több mint két méter volt az eltérés. A telek méretei nagyjából megegyeztek a térkép szerinti méretekkel ám, legyezőszerűen el volt forgatva a telkem.

Ekkor még nem volt panaszom a földmérőre, mert készséges volt, megmérte néhány szomszédom utcafronti telekhatárának adatait is, és ott is hasonló eltéréseket tapasztalt. Tehát az egész utca úgy ahogy van rossz. A földmérő ekkora tévedést még nem látott, bár szolgál néhány kellemes sztorival hasonló témából. Abban maradunk, hogy a földhivataltól véleményezést kér, hogy mi a valós, a térkép, vagy a valóság, és mit kell ilyenkor tenni. Megbeszéltem vele, hogy az utcában lévő többi telek utcafronti pontjait is beteszi a véleménykérésbe, hogy lássák, nem csak nálam van a gond.

Néhány hét múlva megkapja a földhivataltól a véleményezést, szóban: A földhivatal a térképet tekinti hitelesnek, a gyakorlatban ahhoz kell igazodni. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy ha nem szólok senkinek erről, akkor minden marad a régiben, addig amíg valaki más fel nem fedezi a problémát. Nosza elkezdek mindenfelé telefonálni, földhivatal, önkormányzat, a terület önkormányzati képviselője (rajta keresztül a jegyző) stb. Mindenhonnan azt a választ kapom, hogy így jártam, de dőlnek az ötletek:

• Írjak szerződést a szomszédaimmal, hogy a jelenlegi telekhatárokat tartjuk érvényesnek. Igen ám, de ez láncreakció lesz: ha a szomszédom lemond a nálam lévő két méteréről, az ő szomszédja viszont követeli a szomszédomnál lévő két méterét, akkor vesztett a szomszéd két métert. És ez a veszély láncban fenyegeti az utcát/hegyet.
• Rakjuk a kerítéseket oda ahova a földmérő kijelölte. Ez is nagyon jó ötlet, mert a legegyszerűbb kerítéssel is több százezer forintból lehet bekeríteni ekkora telkeket, nem beszélve az összes régi kerítés elbontásáról (beton alapok, beton oszlopok stb.). És ezt eljátszani a hegyen lévő több száz teleknél bizony szép összeg lenne.
• Írjon kérvényt az egész hegy, de akkor mindenki kivétel nélkül, hogy kéri az önkormányzatot, hogy mérje fel újra a területet a jelenlegi határok alapján, és mindenki kivétel nélkül állja ennek költségeit. Újabb zseniális agyszülemény, ez állítólag a jegyző agyából pattant ki. Két ember nem tud száz százalékban egyetérteni egymással kis hazánkban, akkor hogyan oldjuk meg, hogy több száz telek tulajdonosa meg legyen elégedve a jelenlegi telekhatárával, és hajlandó is legyen fizetni érte, hogy ez így maradjon???
• Még az elbirtoklásnak is utánanézek, hogy én elbirtoklom a szomszédtól a két métert (hiszen évtizedek óta nem ő használja), és a másik szomszédom nálam lévő két méterét önként visszaszolgáltatom, akkor veszteni nem veszthetek. Azonban az elbirtoklás törvény szerint csak teljes területre vonatkozik. Két métert nem tudok elbirtokolni a szomszédomtól. Pedig ha tudnék, akkor az egész hegy láncban elbirtokolta volna a szomszédtól a területet, és minden maradt volna a régiben.

A helyzet elkeserítő, de nem hagyom annyiban. Olyan nincs, hogy azért mert a földhivatal hülyeséget tart nyilván, azért a polgároknak kell szívnia. Hiszen a jelenlegi telekhatárok évtizedek óta így vannak, kialakult telekstruktúra van. Arról nem is beszélve, hogy ha kiteszem két méterrel az utcafronti kerítésemet, akkor megszűnik az utca....

Még egy pár telefonhívás és eljutok a megyei földhivatal illetékes osztályának vezetőjéhez. Emberem le van döbbenve: Szerinte eddig csak hülyékkel beszéltem. (beleértve a földmérőt, a jegyzőt, a földhivatalt stb.) És megoszt néhány információt a földhivatali térképpel kapcsolatban: Ez egy 1903-ban készült térkép, illetve az 1903-ban készült térkép másolata. A térkép vonalvastagsága a gyakorlatban 70 cm-t jelent! (Képzeld el, mintha egy hetven centi vastag tollal rajzolnák körbe a telkedet :)) Az akkori műszerek, illetve a mérési elvből adódó pontatlanság plusz a vonalvastagság összesen 2,7m-es pontosságot (illetve pontatlanságot ad ki). Tehát ez azt jelenti, hogy 2,7 méteren belül oda teszi le a földmérő a telek sarkát, ahova akarja.

Ilyenkor a földmérőnek „ősmesgyéket” kell keresni. Ilyennek számítanak az utak, a régi kerítések, a térképen feltüntetett egyéb tereptárgyak. A GPS-t pedig benn kell hagynia a kocsijában és elővenni a különböző régi műszereit, amivel szögeket tud mérni, és a fix pontokból a többi sarokpontot ezzel meghatározni. Az osztályvezető teljesen ki volt akadva, hogy ennyi hülyét, a földhivatali nyilvántartásnak pont az a lényege, hogy a vitákat el lehessen vele kerülni, nem pedig összeugrasztani a szomszédokat, azzal hogy rosszul jelölik fel belőle a telekhatárokat.

Megnyugtatott, hogy bárki vitatkozna velem, küldjem hozzá, és elintézi ő. Remek. Ezúttal is köszönöm neki a segítségét és a hozzáértését. Ha vele nem tudtam volna dűlőre jutni, akkor kénytelen lettem volna a minisztériumhoz fordulni, már annak is utánanéztem, hogy melyik osztály az illetékes a minisztériumban :) De szerencsére nem volt rá szükségem.

A történet elméletben megoldódott, már csak a gyakorlatba kell ezt átültetni. Az egyik szomszédom - aki felé korábban nem volt kerítés, és most kerül sor a kerítés építésére – jelezte, hogy neki kell az a húsz centi amennyivel a földmérő arrébb jelölte a telekhatárt az ősmesgyétől. Szerencsére itt csak húsz centi volt a differencia, a telekhatár másik pontján akkora volt az eltérés, hogy azt a földmérő fel se jelölte. :) Így erről a szomszéd sem tudott. Aszerint a pont szerint bontani kellett volna a telken álló házikónkat, mert a kerítés levágta volna a sarkát :) Nagy nehezen sikerült meggyőznöm a szomszédot, hogy felejtse el a húsz centit, én az ősmesgyéhez (másik szomszéd felé lévő kerítés) igazítom a telekhatárt. Szerencsére az osztályvezető kiokosított, hogy csak akkor fognak tudni hatékonyan ügyvédhez fordulni a szomszédok, ha nem sarokpontokat vitatnak, hanem ha náluk terület hiány van, és nálam pedig terület többlet. De mivel nálam ilyen nincs, nem fognak ügyvédhez fordulni.

Azon nem vagyok meglepődve, hogy a földmérőm nem volt a helyzet magaslatán, mert láttam már pár szakembert, akivel nem kellett volna találkoznom. A megdöbbentő az számomra, hogy a városi földhivatal ennyire nem volt a helyzet magaslatán. Ők kezelik a területet mióta világ a világ, és nem esett le nekik, hogy ott 2,7 méter a pontatlanság??? Már a jegyzőn se lepődök meg, hogy ilyen hülyeséget javasol, hogy 100%-ban kérvényezzük valamit mi néhány százan....

Egy dologra jók az ilyenek: van mit írni a blog-ba :)

Telekegyesítés. Az élet úgy hozta, ahhoz, hogy megfelelő telkünk legyen, kettőt kellett venni, és utána egyesíteni. Ez utóbbi elméletileg csak annyit jelentene, hogy a földhivatalban az egyik helyrajzi számot kihúzzák, és a másikhoz odaírják a két telek adatainak összegét, továbbá a térképen kiradírozzák a két telek közötti vonalat. Az nem meglepő, hogy ezért a „szolgáltatásért” többször lehúznak anyagilag, de hogy normálisan ez se megy, az döbbenet.

Akkor nézzük lépésről lépésre.

1. lépés:

Végy két telket egymás mellett. Feleljen meg minden létező jogi paraméternek, településrendezési tervnek, országos építési előírásoknak stb., hogy egyesítéskor ne lehessen mibe belekötni.

2. lépés:

Az önkormányzaton azt tanácsolták, hogy telekegyesítés előtt szerezzek előzetes hozzájárulást tőlük, hogy feleslegesen ne költsek el ennyi pénzt, ha mégis valami megakadályozná a telkek egyesítését. Be is adtam a kérvényem, de egy hónapig semmilyen választ nem kaptam rá. Egy hónap után kiderült: elveszett a kérvényem. Nagy rend lehet ott ahol a már iktatott iratok csak úgy eltűnnek. Több heti reklamálás után, elindult az ügyem intézése. De még egyszer közbe kellett avatkoznom, mert egyik osztály se érezte úgy, hogy ő lenne az illetékes, és egymás között akarták "dobálni" a kérvényemet. A kérvényemmel való pingpongozást gyorsan megakadályoztam, megfenyegettem az ügyintézőt, hogy panaszt teszek a jegyzőnél, beszéltem osztályvezetővel, stb., mire a törvényileg szabott 30 nap helyett 60 nap után sikerült kézbe vennem az előzetes hozzájárulásukat. Mi lesz itt, ha már ez ilyen lassan halad?

3. lépés:

Földmérés. Ez a móka 40E pénz. Persze ez olcsó, mert a felét állítólag a földhivatalba fizeti a földmérő.

Földmérő GPS-es kütyüvel felméri a telkemet. De ez egy másik bejegyzés lesz... :)

Ezután a földmérő megcsinálja a vázrajzot, amit bevisz a földhivatalba iktatni. A földmérőt már többször zaklattam ez ügyben, hogy meg van-e a pecsét, de soha nem volt. Itt nem tudtam hatékonyan sürgetni az ügyet, mert nem közvetlenül a földhivatallal álltam kapcsolatban, hanem a földmérővel. A földhivatalnak erre is harminc napja lett volna, de itt is 60 napot kellett várnom a záradékolásra. Miután megkaptam az anyagot, tudtam meg, hogy rém bonyolult dologra vártam ennyi időt, és fizettem ennyi pénzt. A fölmérő által beadott anyagban kb. a következő volt:

- Egy térképrészlet rajta a két terület + a szomszédok. Ez a földhivataltól digitálisan megkapott térkép, két különbséggel: A két telkem közötti határ két vonallal át volt húzva, és az egyik telek helyrajzi száma szintén át volt húzva.

- A térképszelvény alatt a telek négyzetméteradatai: 1200+800 = 2000.

Tehát azért kellett földmérő, hogy egy vonalat áthúzzon, és felírja ezt a rettentő bonyolult egyenletet. És utána azért kellett 60 nap, hogy erre ráüssenek egy pecsétet, hogy vihessem tovább a többi hivatalba.

4. lépés:

Az önkormányzat a következő lépés. Nekik kell mindkét telekről tulajdoni lap. (4E * 2 pénz), és egy térképmásolat (3E pénz). De minek? A záradékolás a földhivatalban zajlott, ahol a fenti iratokat állítják ki, tehát házon belül simán le tudták volna ellenőrizni, hogy a beadott térkép megfelel-e a valóságnak, és hogy tényleg én vagyok-e a tulajdonos. És nem csak le tudták volna ellenőrizni, hanem valószínűleg ez is volt a feladatuk. Idejük lett volna rá... :) De akkor miért kell ez még egyszer? És amúgy is minek térképmásolat, amikor az papír alapú, és a hivatal nem hiszem, hogy az alapján fogja rárajzolni a saját (valószínűleg) digitális térképre. De ilyenen nem akadunk fel, megszerezzük a szükséges papírokat.

De kell még egy mappa a nyomtatványboltból. Nem akármilyen mappa! Olyan, aminek a felirata „Építésügyi hatósági engedélyezés utáni kérelem”. Sima mappa nem jó, mert ebben plusz van egy kérdőív, ami arra vonatkozik, hogy a telek egyesítését szeretnénk kérni, továbbá a tulajdonosokra vonatkozó adatok. Csupa olyan adat, ami az eddigi papírokon is szerepelt....

Még veszek egy 5E forintos illetékbélyeget, mert még nem fizettem a telekegyesítésért...

Építéshatósági osztályra beadni az egészet: Ők az előzetes hozzájárulás alapján újra megvizsgálnak mindent. Erre 60 napjuk van. De az ember már telefonban jelezte, hogy még meg tudják hosszabbítani plusz 30 nappal! Ja és azt is hozzátette, hogy meg is fogják hosszabbítani....

Egy radírozás 90 nap alatt? Gondolom kenőpénzzel gyorsabban mennének a dolgok.

5. lépés:

Itt még nem tartunk, mert még csak két hónapja van benn az építéshatóságon az anyag. Remélem 90 nap után nem hiánypótlásra fogják visszaküldeni :)

Miután meglesz a határozat, az építéshatóság elküldi nekem! Pedig én ezzel sokat még nem érek, vissza kell vinnem nekik jobban mondva egy emelettel lejjebb, miután jogerőre emelkedik. Kivárom ezt, és visszagaloppozok hozzájuk és beadom a földhivatalba. Lehet, ezért is kell majd fizetnem, de ezt még nem árulták el. Itt is 30 napig ülnek rajta állítólag...

Tehát öt lépésből sitty-sutty meg is van egy telekegyesítés. És nagyjaink nem tudják, hol kell csökkenteni a bürokráciát...

A pénzösszegek is idegesítők, mert itt is, ott is legombolnak rólam némi készpénzt, ami összességében szerintem túl sok egy vonal kiradírozására a térképen. De ez még nem zavarna. Mondanák azt, hogy nesze fizess ennyit, és most kiradírozom. Még abba is belemennék. De hogy a teljes eljárás előreláthatóan kb. egy év, az durva. Mire végeznek, kezdhetem el az építési engedélyes hercehurcát. Ha öt év múlva építkezni akarok, lehet hogy már késésben vagyok?

Korábban úgy gondoltam, hogy a markolás olyan, mint az autóvezetés: bárki képes megtanulni, és minél többet vezet, annál jobban fog tudni vezetni.

Hát nem. Történt ugyanis, hogy a tereprendezésbe fogtunk a telken. Az ehhez szükséges előkészületeket a magam részéről megtettem: megálmodtam a végleges elrendezést, felmértem az aktuális szinteket, és feljelöltem a végleges szinteket, a határvonalakat, kijelöltem, mely fák mennek veszendőbe, és mik maradnak meg a területen. Úgy gondoltam mindent megtettem, egy autópálya építésnél sem jelölik fel pontosabban a viszonyokat, és mégis elkészül. Abba nem gondoltam bele, hogy miért készül öt éven keresztül egy autópálya…

Markolósnak azt az embert hívtuk, aki öcsémnél is dolgozott. Öcsém meg volt vele elégedve, ez nekem elég volt. A baj már ott kezdődött, hogy a megbeszélt napon nem az az ember jött, aki öcsémnél markolt, hanem egy alkalmazottja. A feladat első napra csak a pusztítás volt: betonkerítés kiszedése, elszállítása, fák kiszedése, bozótirtás.

Majdnem a teljes nap ráment arra, hogy 50 méter hosszan kiszedje a betonkerítést. Sajnos a markolás pontos idejét nem lehet előre megmondani, mert sok mindentől függ, de azért ez nagyon soknak tűnt. Ezt a békát még lenyeltem volna, de a munka minősége is hagyott némi kívánnivalót maga után: Betontörmelékek elszórva a területen ahol közel s távol nem volt betonkerítés, betontörmelékek a kerítés vonalában is, és mindemellett hatalmas mennyiségű föld a betonhalmon. A korábbi bejegyzésben említettek miatt a törmeléket nem sikerült aznap elszállítani, így volt időnk a kupac egy részét osztályozni. Kb. 2 köbméter földre jutott háromnegyed köbméter beton, amikor kettészedtünk. Nem túl jó arány. Később kiderült, hogy a szemetet nem szeméttelepre viszik, hanem egy tanyán gátat építenek belőle. Tiszta betontörmelékből nehéz gátat építeni, mert átcsurog rajta a víz, ezért sok föld kell hozzá. Tőlem. Az én pénzemen odaszállítva. Ugye, ha van 5 köbméter betonom, és ezt mondjuk 2:1 arányban akarják földel keverni, ahhoz 10 köbméter föld kell. Tehát öt köbméter beton elszállításakor még elvisznek kétszer annyi földet is, tehát háromszor annyit fordulhatnak. A fuvaros is jól jár, a tanya is jól jár, én meg finanszírozom mindenki örömét.

No délután szerencsére markolósomnak el kellett mennie, így kiugrott a főnöke, aki tud is markolni. Kb. másfél óra alatt kiirtotta a fákat és bozótosokat a területről (pedig legalább akkora feladat volt mint kiszedni a kerítést). Kértem tőle, hogy következő alkalomra ő jöjjön, ne az alkalmazottja, merthogy haladni akarok, és azt szeretném, ha jó munkát végeznének. Hiába ígérte meg, hogy igyekszik jönni, a főnököt azóta se láttam, csak az alkalmazottat.

Következő alkalommal a terepszinteket kellett volna beállítani. Elmagyaráztam neki a koncepciót, és nekiugrottunk. Fél nap elment a terület töredékének a berendezésével. Majd a következő területrész rendezésekor közölte, hogy ezt a dombot csak úgy tudja elbontani, hogy rátolja a már berendezett területre. Másképp nem megy. Szólhatott volna korábban is erről, mert tudta, hogy az a domb el lesz bontva, de itt azért hibáztathatom magamat is: nem jól vezéreltem a markolóst, úgyhogy ezt a békát is lenyelem.

A maradék fél napban öröm-markolózást látok. A csávó úgy túrogatja a földet, ahogy akarja, a lényeg a megjelölt terepszintek tartása. Estére kiderül, se ott ahonnan elbontani kell, se ott ahol tölteni kel, egyik helyen se sikerült a szintet beállítani. És sehol nem tartunk. Sebaj, markolósom vigasztal, hogy már csak egy nap van vissza, és egy raklap pénzzel elindul haza. Én meg osztok-szorzok, hogy ha így haladunk tovább, akkor a 4-es metró átadásakor leszek én is készen a tereprendezéssel. Kezdem megérteni miért csúszott vagy két évet az M6-os érdi tető M0-közötti szakasza: elszabadultak a markolósok.

A pánik annyira úrrá lett rajtam, hogy öcsémet rávettem a következő alkalommal legyen társ-művezető. Ő már látott közelről jó markolóst, az emberem főnökét. Öcsémmel újra felmérjük a már szétdózerolt területet. És újra kiszámítjuk a célszinteket. Következő alkalommal azzal kezdjük, hogy a markolósnak elmondjuk a múltkori területen hol a célszint az ő általa beállítotthoz képest. Van ahol emberünk 1 métert tévedett, de mentségére legyen mondva, az még nem volt végleges, még túrta volna pár napig a földet. :)

Markolósunk kicsit ki van akadva, baromira nem tetszik neki, hogy nekünk nem tetszik, hogy úgy markolgat, ahogy neki tetszik. :) Majd komolyabb vizekre evezünk, és öcsém elkezdi magyarázni neki a markolás elméletét. :) Hogy nem nagykanállal (homlokrakodóval) nekiesünk, és lesz, ami lesz, hanem kiskanállal (árokásó) a szintjelzéseink mellett csinál egy kanál széles végleges szintet viszonyításképp. Nagy nehezen megérti, ugyan kicsit tiltakozik, hogy ez betemetődik, de miután meggyőztük, meg is csinálja. Szerencsére a karok működését nem nekünk kellett elmagyarázni neki. Ahogy ez kész van, rögtön esne neki ismét a területnek nagykanállal. Ácsi! Most a másik oldalon is megcsináljuk kiskanállal a kijelölt szintet. Emberünk ismét háborog, hogy azt meg minek, amikor még innen se hordta el a földet. Ismét nagy nehézségek árán megértetjük vele, hogy az egy dolog, hogy az egyik oldalon jó szintről indul, de akkor a másik oldalon akárhova érkezhet, így viszont látja mindkét oldalon a szintet, és „csak” össze kell kötnie. Miután elmondtuk neki, hogy öcsém a főnökétől tanulta ezt a sok okosságot, rögtön nekiállt a másik oldalon is megcsinálni a szintet. Innentől kezdve szinte önállóan dolgozott, ugyan nem gyorsan, de mind az elbontott, mind a töltött szint rendben volt. Sajnos csak fél napot ért rá a markolós, de így is kb. ötször annyit haladtunk fél nap alatt, mint előtte egy nap alatt. Azért van még hova fejlődni. Megint úgy búcsúzunk, hogy már csak egy nap munka van hátra...

Ugyan megint egy zsák pénzzel lettem szegényebb, de most már bizakodó vagyok: talán egyszer vége lesz ennek is. Azt továbbra sem értem, miért órabérben mérik a markolóst, miért nem az elvégzendő feladatra állapodunk meg egy összegben. Persze értem én...

Következő alkalmat sajnos nem sikerül megbeszélnem velük, már csak az esős héten lennének hajlandóak jönni, az meg nem jó. És ott áll egy konténer is üresen, megpakolásra várva, és azt a héten el akarják vinni. Annyira nem zseni a markolósom, hogy ne találjak nála jobbat (bár egy kicsit sajnálom, mert már kezdte érteni, hogyan kell markolni). Persze utolsó pillanatban egy markolós se ér rá. De egy mégis, aki így telefonban öreg szakinak tűnik.

Ez alkalommal öcsém szintén jelen van, mégis csak legyen valaki, aki ért a markoláshoz :). Emberünk megjelenése is öreg szakihoz méltó, meg vagyok elégedve a választással. A konténer megpakolva, jöhet a tereprendezés.

Öcsém arcán 10 perc alatt látszik, hogy nagy a baj. A markolós nem hajlandó markolni! Cserébe úgy tesz mintha markolna. Alapjáraton (!) nekiugrik a dombnak, és amit sikerül felmarkolni belőle (max. 1/3 kanál), azzal alapjáraton (!) „usgyi” fel a tetőre. Ráadásul a dombnak nekiugrás se egy dinamikus folyamat: alapjáraton odamegy, megáll, leereszti a kanalat, majd alapjáraton hagyja hogy a markoló „nekirugaszkodjon” a dombnak. Egy fél óra után öcsém már nagyon nem bírja, ezért odamegyek a markolóshoz, és finoman próbálom tudtára adni, hogy eressze már neki a lovakat a dombnak, különben az életben nem végzünk. Ekkor kiderült, hogy az öreg szakim önbecsülésében tényleg szakinak érzi magát. Kikéri magának, hogy beleszóljak a markolásba, és közli, hogy ezt ezen a talajon csak így lehet csinálni, és totál vérig van sértve. Ijedtemben meghátrálok, csak jelzem neki, hogy rá van bízva, csak haladjunk, az adott művelet úgyis mindjárt kész van, majd másik részfeladathoz jobban ért. A „mindjárt kész van”-t nem úgy kell érteni, hogy kész van, hanem úgy, hogy úgy tűnik, készen van, mert emberünk nem elhordta a dombot, hanem elkente, jó pár méteres körzetben elrontva ezzel a korábban már beállított szintet.

De sebaj! Nézzünk mást, hátha az megy. Egy olyan domb elbontása a feladat,, amihez még nem volt hozzányúlva, és könnyen hozzáférhető. Nagyon, de nagyon nehezen elmagyarázzuk, hogy hogyan is nézne ki a végeredmény. Reménykedünk, hogy ez menni fog, mert hozott külön rézsűző kanalat, amit itt ugyan nem kell használnia, de a feladat nagyban hasonlít rá. Emberünk neki is rugaszkodik, de az egy-másfél méteres szintkülönbséget 5-10 centinként kívánja elbontani. Ha véletlenül egy nagyobb rész „kiszakad” a domboldalból, azt rögtön tömködi vissza a kanállal, hogy utána tíz centinként tudja fejteni. Öcsémmel már könyörgünk neki, hogy essen már neki, dőljön a föld, ennek még ma el kell tűnnie, de nem sikerül felpörgetnünk. A szükséges domb tizedét elbontotta, és elkezdte felszállítani az anyagot. A felszállítandó anyag felét megint „belekente” a környezetbe, de a pohár ott telt be, hogy ahová töltésnek szállította, ott se sikerült neki szintet kialakítani, dombokat alkotott, elvett onnan ahol nem kellett volna stb. Sőt, próbáltuk menedzselni, hogy hova tegye, ha már ennyire nem látja a szinteket: kijelöltük ide tegye a következő kanalat. Upsz! Két méterrel mellé ment. Upsz! A következő is.

Három óra kínszenvedés után, és azután hogy a már meglévő szinteket, és a szintjelzéseket is sikerült némiképp tönkretennie, megköszöntük a részvételt, és elküldtük. Emberünkön látszott, hogy ez az elmúlt 40 évben, amióta markolón ül, nem történt meg vele. Annak ellenére, hogy a nap haszna csak a konténer megrakása volt, kifizettük neki a három órát, de a szaki így is megsértődve távozott.

Több kérdés is felmerül bennem. Vajon negyven év alatt hogyhogy én vagyok az első, aki elküldöm? Ha egyszer fizetek a szolgáltatásért, akkor elvárnám, hogy ne csak az legyen az elsődleges szempont, hogy minél tovább elhúzni, minél kevesebb gázolajat elfogyasztani! Negyven év gyakorlás nem volt elég, hogy megtanulja kezelni a markolót, vagy csak ennyire pofátlanul akart lehúzni? Miért nem lehet csak markolót bérelni, pilóta nélkül? Többre mennék vele.

Öcsém sem egy idegbeteg típus, de azért síkideg lett ebben a három órában. Fel alá járkált utána a teraszon, és szörnyülködött a „művön”.

Persze itt még messze nincs vége. A terület újabb markolósért kiált. Valószínűleg visszahívom az előző gárdát, csak nekem fontos lett volna, hogy az esős idő beköszönte előtt kész legyen a terep. Ez nem jött össze.

FRISSÍTÉS:

A markolós megtáltosodott! Szerencsére megint tévedtek az időjósok, és nem sok eső esett múlt héten, és a hétvégén az is felszáradt, így kihívtam az első gárdát, hogy fejezzék be, amit elkezdtek.

Kezdtük a korábban kész szintek lejavításával (amit az előző markolós tönkretett), és egy rézsű megbontásával. Olyan jól haladtunk, hogy a másodikként feladott elvemhez vissza tudtam térni: 20 centis talajcserét hajtottunk végre ott, ahol nagyon rossz minőségű lett a talaj a végleges szinten. A következő domb elbontásánál markolósunk, önként mondta, hogy két sávban állítsuk be kiskanállal (gémmel) a szinteket, hogy utána tudjon mihez viszonyítani! Rögtön neki is ugrott, és profin meg is csinálta. Öcsémmel csak álltunk, hogy ezt meg hogy? Korábban alig lehetett erre rávenni, úgy kellett külön elmagyarázni neki. Az elmúlt egy hétben ezt gyakorolta, hogy hirtelen profi lett? Már a föld terítését sem kellett felügyelnünk, magától látta hova kell még föld, és szépen el is simította. És végre nem úgy búcsúztunk, hogy már csak egy nap munka van hátra. :)

És közkívánatra itt vannak a képek is. Persze az utolsó kép nem közvetlen a markoló után lett fotózva, hanem már kombinátorral be lett dolgozva a terület.

Előtte:

Közben:

Utána:

Múlt héten szabin voltam. Egész héten pihenhettem volna, de nem. Egyik éjjel azt álmodtam hogy egy teherautó-sofőr azt mondja az arcomba, hogy azért akart átvágni, mert balek fejem van. :) 

Ja, és hogy milyen stressz váltott ki belőlem ilyen rémálmot? A sztori lentebb.

Egy hét tereprendezés a telken. Felhívtam azt a markolóst, aki öcsémnél rendezett terepet, és meg voltunk vele elégedve. Bevállalta a terepemet, sőt mondta, hogy még teherautóst is tud a betonkerítésem elszállítására, utánanéz az árnak. Telefonon megbeszéltük, hogy egy forduló 5E + szeméttelep díja, továbbá, hogy a szeméttelepen tudja áfa nélkül is lerakni, akkor kicsit olcsóbb. Így lett 1700/köbméter.

A gond gyorsan jött. Az adott nap reggelén nem az emberem jelent meg a markolóval, hanem az alkalmazottja (tehát nem feltétlenül hozza az elvárt színvonalat), és a teherautó pedig egy három köbös IFA volt, szemben az öt köbméteres ígért teherautóval. A markolós állította, hogy erre öt köbmétert simán felraknak...

Az első kört a fuvaros kb. két óra alatt teljesítette. Már telefonáltattam érte, mondván, ha ilyen lassú, akkor fél egyig (akkor zár a szeméttelep) nem fogjuk tudni befejezni a szemetem elszállítását. Nagy nehezen megjött, indoklás: leesett a plató oldalfala, ami háromszáz kilós, és egyedül lassan tudta csak felrakni. - Kamuszagú.

Második kör, szintén két óra. Indoklás: Defektet kapott és két kereket is ki kellett cserélni. - Ez egyre jobban bűzlik.

Még mielőtt megjött volna a markolóssal megbeszéltük, hogy a mai napba egy vagy két kör fog beleférni még, és úgy csináljuk majd, hogy az utolsó fuvar már zárás után indul, és a puttonyon marad, majd hétfőn leborítják.

A harmadik kör viszont csak egy órakor indult el. Gondoltam ez marad a puttonyon. De megint tévedtem. A csávó két óra elteltével megint megjelent üres puttonnyal. Ekkor a következő beszélgetés zajlott köztünk:

- Az előzőt hova vitted?

- Oda ahova a többit.

- Pontosan hova is?

- A szeméttelepre.

- Az már zárva volt akkor, amikor elindultál. Akkor hova is vitted?

- Nem volt zárva.

- Mondom hogy zárva volt, hova vitted?

- Van egy másik szeméttelep is, ahova mi visszük a cuccot.

- Önkormányzati?

- Igen.

- És az hol van?

- Egy ártér feltöltésénél használják fel.

- És oda is pénzt kérnek érte?

- Igen.

Itt abbahagytuk a beszélgetést, gondolván, hogy majd a markolós főnökkel, akivel én kapcsolatban állok, elszámolunk. De a markolós főnök este azt mondta, hogy a teherautóssal számoljak el.

Következő nap, ahogy megjött a teherautós mondtam neki, hogy mielőtt felpakolunk, számoljunk el a múltkorival.

A négy körre kijött 58E pénz. Hogy hogyan? Körönként 6E-rel, plusz 5köbméter *1700, körönként. Tehát a fuvarár emelkedik, a köbméterszám irreális, plusz nem is szeméttelepen végezte a szemetem, amire ugye a köbméter ár vonatkozik. Igen gerinces hozzáállás, az összes paraméter csalással jön ki. Ismét beszélgettünk:

Felelőségre vonás után jött a blabla, és hogy ne cigánykodjak és alkudozzak. Mondtam, hogy kifizetem a megállapodott pénzt, ha tényleg szeméttelepen van a szemetem. Rakjuk fel még egy puttonyt és elkísérlek, megnézem hova öntöd.

- NEM!!!!

:)

Na hosszú telefonálgatások a főnököknek, mire sikerült keresztülvernem, hogy lemegyek vele. A pilóta sík ideg lett. Öcsém javasolta egy feszítővas ingujjba helyezését, saját biztonságom érdekében :) Bátor gyerek lévén, e nélkül indultam, de saját kocsival. Mégse gyalog kelljen menekülnöm :)

Közben már azzal próbáltak meggyőzni, hogy nem gondolom, hogy ennyiért szeméttelepre viszik, amikor annak 8E köbmétere. :) Hiába magyaráztam nekik, hogy nem annyi... :) (Az önkormányzati ügyintézőt kétszer is felhívtam az árakkal kapcsolatban, és próbáltam sarokba szorítani, hogy kijöjjön a nyolcezer, de egyszerűen nem tudtuk kihozni, állította, hogy csak 1300+ÁFA :) Szegény tuti hülyének nézett...

Elindultunk, ki a városból a világ végére, majd elértünk egy iparterületet (betongyár). Ott befordultunk. Már-már bűnbánat furdalta lelkemet, hogy nézd má' milyen becsületesek, betongyárnak adják el újrahasznosításra... Én meg itt gyanúsítgatom őket. Majd elhaladtunk a betongyár mellett a puszta irányába. Lelkiismeret furdalásom abbamarad, lelkem megnyugodott, már csak kis aggodalom kerülgetett, hogy az életben nem lelik fel földi maradványaimat...

Nem messze egy tanyára befordultunk, ahol már ketten vártak minket. Aggodalomra semmi ok, ura vagyok a helyzetnek. :) Itt jegyezném meg, hogy az intenzív osztályon vagyok és asszonykámnak tollba mondom memoárjaimat. :)

Annyira ura voltam a helyzetnek, hogy a kocsiból nem szálltam ki, járó motorral lehúzott ablaknál beszélgettem embereimmel :)

Szerencsére az ember, aki odajött felismert, mint ismerősét, csak nem tudta honnan ismer. Szerintem nem ismertük egymást, de mindenesetre ez segített a beszélgetés normális elkezdésében. :)

Kiderült, a tanyáját évről évre árvíz fenyegeti, és ezért gátat csinál körben. Állítólag van építési engedélye rá (ezt a fenti körülmények miatt nem kértem el :)) De rákérdeztem, hogy mennyit kér azért, hogy egy köb ide leboruljon. "Semennyit, ők haverok, szóltam nekik hogy kellene nekem anyag, ők hozzák, az ilyet egymás között lerendezzük" Megtudtam mindent, ami érdekelt. (Kicsit többet is, most már tudom miért „kevert” a markolósom ennyi földet a betonhoz - ami ügyebár növeli a köbméter, így az árat is :) )

Közben kiderítettem az árakat.

- Átmentem a szeméttelepre, megkérdezni a fülkében ülő embert - mivel ő dönt a szemét bekategorizálásáról - mégis milyen árkategóriába tartozik a szemetem. 1650Ft/tonna (áfával). Tehát nem 8E/köbméter az már látszik, ugyan a beton+föld keverékre nincs átváltó szám, de azért kilátszik a hazugság ismét.

- Konténeres sitt szállítás 5 köbméteres konténerben 14000+áfa a szeméttelepre. Ez áll szemben a három köbméteres IFA ötnek hazudva az erdőszélre 14500 forintjával (áfa nélkül). Persze ha a konténeres is áfa nélkül dolgozik akkor már az éri meg jobban, és az biztos a szeméttelepen végzi. Vagy nem. :)

Felhívtam a főnököt, hogy akkor most hogy legyen. Még mindig ragaszkodott a hazugságához, hogy piaci ár felett(!) lehet letenni a törmeléket az erdőszélen :) Elmagyaráztam neki, hogy én a szeméttelepet rendeltem meg, arra kaptam az árajánlatot, így azt is várom el. Egy engedményt kap (csak azért, hogy túléljem ezt a hetet :)), körönként kap 3000-et azért hogy legális helyet talált neki. (Tehát körönként 8E a 14500 helyett) Mondtam neki, hogy teszem mindezt annak ellenére, hogy baromira nem örülök, hogy az erdőszélen végezte a szemetem, de mivel magánterületen van, ezért legálisnak tekinthető.

Ragaszkodott továbbra is a hazugságához, hogy ez neki tényleg annyiba kerül, mint amennyit mondott, és ebbe így nem megy bele, fizessek.

- Fizetek, ha a szeméttelepre teszed le!

- Ok, akkor átszállítjuk a szeméttelepre az egészet.

- Ok, de arra készülj fel, hogy én ott leszek akkor, amikor felpakoljátok, és ott leszek, amikor a szeméttelepre lerakjátok! Csak akkor fizetek érte, akkor se nektek, hanem a szeméttelepi alkalmazottnak a szemétlerakási díjat! Ebben maradtunk. Lassan eltelt azóta egy hét, és még nem jelentkezett :)

Az utolsó karika a szeméttelepre ment, és így, hogy én fizettem a szeméttelep díját közvetlenül, az eredeti árhoz képest buktam 1500-at ezen a körön, de számlám van róla!

Teherautósom egy órát benn volt a szeméttelepen, a bódés hölgytől már megkérdeztem, hogy indítsak-e expedíciót a teherautósom felkutatására. :)

Később kiderült, azért volt olyan sokáig, mert erősítést várt :) Megjött a közvetlen főnöke, és hatást akartak rám gyakorolni annak érdekében, hogy többet fizessek. Persze ketten nem voltak túlerőben, így közöltem velük, hogy csak ötezret kapnak karikánként (ahogy az eredeti megállapodás fuvarköltsége szólt). Azt kifizettem nekik az öt körre, és elhajtottam őket a susnyásba. Megrendeltem a konténert.

Tényleg ennyire baleknak nézek ki? Hogy ekkora ordas hazugságot csak úgy beveszek? Vagy eddig mindenki bevette, és csak én akartam megveretni magam?

Persze ha már gond, akkor legyen több. A konténert megrendeltem. 8 köbméterest, hogy egy körben eltűnjön a maradék szemét. Estig vártam, konténer sehol. Felhívom őket, közlik, hogy most jönnének, de csak hét köbméteresük van. Az nekem nem jó, pénteken lesz nyolcas? Lesz. Pénteken jön az emberem, egy konténerrel, ami kicsit kicsinek tűnik. Megkérdezem mekkora. Aszondja 7-es, nem tudott nyolcast hozni. (Legalább felhívhatott volna, hogy mit csináljon, kell-e így? Szerintem ez lett volna a minimum) Mivel ott volt a markoló és reménykedtem, hogy aznap lesz ott most már tényleg utoljára, ezért elfogadtam a hetest. A markolós röhög egyet, ez úgy hetes, ahogy a háromköbös IFA öt. Ezt valahol én is sejtettem, de ezen felbuzdulva kiszámoltam. Színültig töltve kis ráhagyással sincs meg tisztán a hat köbméter :) Gyártó száma az oldalán, felhívom. Szerinte 0,7 köbméterrel kellene csak kisebbnek lennie, merthogy létezik púp is. Másik gyártót is felhívok, szerinte mindegyik konténeres egyel kisebb konténert visz ki, mert hogy „úgyis megpakolják”. Mindkét gyártó bíztatott, hogy találjam fel magam és pakoljam meg ahogy tudom. Szó ne érje a ház elejét, igyekeztem :) Megpakoltuk úgy, hogy a hét köbméter tuti meglegyen. Inkább több, mint kevesebb... Már készültem lelkileg, hogy a konténeres vitatkozni kezd, hogy pakoljam le a felét. De nem, rendes ember ez. Szó nélkül vitte. Persze áfa nélkül....

FRISSÍTÉS:

A történetnek még nincs vége, kellett még egy konténer. Megrendeltem ugyanott ahol az előzőt.

Kiderült, hogy a „rendes ember” kevésbé rendes. Felhív, hogy nem tudja a megajánlott áron kihozni a konténert, mert nehezen megközelíthető a hely, így 22%-al magasabb áron hozná. Persze semmilyen nehézség nincs a telek megközelítésénél, eddig senki nem fordult még meg, hogy nem tud feljönni. (Ennek lehet, hogy az az oka, hogy nincs hol megfordulni? :)) A konténert is kényelmesen az útról le tudja tenni. Kisebb alku után megállapodunk 11%-os emelésben. A megérkezéssel most is voltak problémák, mert kétszer lett kitolva egy-másfél órával a szállítási idő. Személyes találkozásunkkor burkoltan azért kiderült, hogy miért van áremelés. Kérte, hogy ne tegyünk rá púpot a konténerre, mert hogy túl nehéz lesz, és a szeméttelepen tonnára kell fizetniük. :) Öcsémmel jót mosolygunk rajta, valószínűleg a múltkori konténerünk túl súlyos volt, és bukott rajta, de így jár az, aki kisebb konténert hoz ki, mint amekkoráért a pénzt elkéri: mi igyekeztünk kompenzálni ezt a hátrányt. :)

Természetesen ezt a konténert is úgy megpakoltuk, hogy a tisztességtelen hasznát ledolgozzuk. :)